Mire jó a hangterápia?

A szervezetünk mintegy háromnegyede víz, ezért a hangmasszázs fizikai hatást is gyakorol egész szervezetünkre: szerkezetéből adódóan kiválóan továbbítja a hanghullámokat. A rezgések a bőrön keresztül hatolnak testünkbe, eljutnak az izmokhoz, a belső szervekhez, megmozgatva, harmonizálva minden sejtet. A tálak által közvetített kellemes, vibráló érzés mellett a rezgések behangolják szervezetünket, így állítva helyre energetikai rendszerünket.

A hangtálakból előhívott rezgések a testfelülettel érintkezve bejutnak és koncentrikus körök formájában végigáramlanak az egész testben. Ha a testben nincsenek energetikai blokkok, akkor a hangrezgések könnyedén áthaladnak, majd kilépnek a lábujjaknál és a hajszálak végénél.

A rezgéseket a vendég azonnal érzékeli, és a folyamatos hang- és rezgésáramlás hatására kellemesen ellazul. Az ismételt kezelések segítenek megtapasztalni a belső békét, harmóniát, felerősíteni a szervezet öngyógyító képességét, és energiát gyűjteni a hétköznapi feladatokra.

A hangtál terápia – hangmasszázs – másik hatása, hogy a gazdag skálán folyamatosan érkező hangok könnyen és gyorsan, bármilyen technika alkalmazása nélkül juttatnak kellemes, ellazult, relaxált állapotba, mely állapot jótékonyan hat testi és szellemi működésünkre.

Boldogságérzet árad szét bennünk, energetikailag töltődünk, és a többszöri kezelések hatására erősödik többek között az immunrendszerünk, javul a koncentrálóképesség, a kreativitás, a kiegyensúlyozottság.

A hangtál energetizálás – hangmasszázs – hatásai:

– a stressz okozta feszült állapotok oldódása

– a légzés javulása, elmélyülése

– az immunrendszer felerősödése, öngyógyító folyamatok beindulása

– az energiablokkok oldódása

– a nyak, a váll, a hát, a deréktáji izomfájdalmak enyhülése, megszűnése

– a fejfájás, alvászavarok elmúlása

– az emésztés szabályozása, alhasi görcsök oldódása

– a keringési zavarok, magas vérnyomás helyreállítása

– a tanulási nehézség leküzdése, a koncentráció, a motiváció javulása

– a viselkedés harmonizálása

A hangtálakat használhatjuk még gyermekek megnyugtatására, elalvásuk segítésére, ivóvíz harmonizálására, tértisztításra is, az állatok és a növények szervezetére, lelkére is jótékony hatást gyakorol. Vannak különleges hangtálak is, melyek vagy az anyaguk, vagy a kidolgozásuk miatt speciálisak.

A tibeti hangtál mágikus eszköz

Egyes tibeti buddhista gyakorlatokban meditációhoz használják a hangtálat, zengése lenyugtat, segíti az elmélyült koncentrációt. Az energiagyógyászat szerint létezik olyan meghatározás is, hogy a tibeti  hangtálak mágikus eszközök, kaput képeznek a mindent körülölelő láthatatlan energia és a fizikai anyag között.

A speciális ötvözetből  kovácsolt fém tálak rezgése olyan energiák létrejöttét segíti, melyek rezonálnak a térrel, illetve az ember belső rendszerével. Így tud hatni az élettelen anyag az élőre úgy, hogy nem hatol bele, vagyis non-invazív módon.

A tibeti hangtálakat, mint a mágikus erők áramoltatásának eszközeit az energiagyógyászatban csakra kiegyensúlyozásra is használják. megszólaltatható többféle módon: megyütve, zengetve, búgatva.

A mágia elve: hasonlót a hasonlóval. Ahogy a tál zeng, ahogy a hangtál fala az ütés energiájától megmozdul, az megrezgeti a teret, az emberi test láthatatlan frekvenciáit.

A hangtál rezgése olyan energiagömböt hoz létre, ami áthatol a fizikai és a szellemi síkokon egyaránt. A hangtálakból előhívott rezgések a testfelülettel érintkezve bejutnak és koncentrikus körök formájában végigáramlanak az egész testben. Ezeket az energiahullámokat úgy lehet a legjobban láthatóvá tenni, ha vízzel töltjük meg a hangtálat és úgy útjük meg. A víz felszíne érdekes, gyűrűző, áramló mozgásba kezd, így halad át az élő anyagon is.

Hangtálak csakrák szerint csoportosítva

Koronacsakrás hangtál

Ennek a tálnak a rezgése a Koronacsakrára van hatással, a tiszta földöntúli tudat, a feljebbvaló én megszólításában segít, a hang, ami közelebb visz az önmegvalósításhoz. Hatása van az agyra, a tobozmirigyre, a tanulási problémák leküzdésére, a központi idegrendszer felsőbbrendű feladataira, a szellemi világ felé nyíló kapcsolat könnyítésére. Színe a vakítóan tiszta és hófehér, mely magába olvasztja a szivárvány összes árnyalatát, egy éteri csengés, ami túlér ezen az anyagi világon.

Homlokcsakrás hangtál

Ennek a tálnak a rezgése a homlokcsakrára van hatással, a felébredt tiszta én, a megnyíló harmadik szem, a belső látás és intuíció segítésére szolgál. Az agy, homlok, központi idegrendszer problémái, hangulati zavarok és a depresszió leküzdése során számíthatunk erre az energiára. A látási zavarok megelőzése során is sikeres lehet. Színe a tiszta indigó, ibolyakék, ez a hatodik érzék, ez a hang, ami már egy minőségében más világra mutat.

Torokcsakrás hangtál

Ennek a tálnak a rezgése a tiszta beszédre, a torokcsakrára van hatással, mely összeköti a gondolatot a szavainkkal, a sikeresebb kommunikációt és az önérvényesítés képességét javíthatja. Az érzelmeink és a lelki folyamatok ellenőrzése a legfőbb cél. Pajzsmirigy, gége, hangszálak, torok, fül harmonizálására javasolható. A gyenge beszédképesség, szégyellősség leküzdése során a tál hangja segítség lehet. Tiszta kék éteri férfi elem ereje zendül meg benne.

Szívcsakrás hangtál

Ennek a tálnak a rezgése a határtalan szeretetet és életörömet segít megélni, összekapcsol minden érző lénnyel, csökkentheti a csüggedést, a magányt. A megbocsátás a részvét és az együttérzés semmivel össze nem hasonlítható élményében segíthet: így a mellkasi problémák, a tüdő és a véráramlás javítás területen hozhat jó eredményt. Tiszta zöld, a nőies levegő elem ereje zendül meg benne.

Köldökcsakrás, vagy Napfonat csakrás hangtál

Ennek a hangtálnak a rezgése a köldökcsakrára, más néven a Napfonat csakrára van a legjobb hatással. Az életerő kiegyensúlyozása, az én stabilitása, a becsvágy és az akaratosság arányos megélésére, a befogadás segítésére javasolható. Az emésztési zavarok kezelésére is használják, máj, vastagbél, gyomorproblémák esetén, vagy túlérzékenység hatásának csökkentésére. Tiszta sárga, a férfias tűz elem erejét zengi.

Szakrális, vagy nemi csakrás hangtál

Ennek a hangtálnak a rezgése a szakrális csakrára hat a legkedvezőbben. Az önmagán alapuló, a fejlődésre és társas életre késztető erő kibontakozását segítheti vele. A nemi élet harmonizálására, a termékenység, a nyirokrendszer, húgyrendszer és a vágy szabályozásához használjuk ezt a 7 nemes fém hangtálat. Szellemi síkon az első nagy lépés, az odaadás, vonzódás. Az élénk és kreatív narancs szín, a női víz elem erejét zengi.

Gyökércsakrás hangtál

Ennek a hangtálnak a rezgése a gyökércsakrára hat a legnagyobb erővel. Az ősbizalom, a túlélés, a stabilitás, a korábbi életek karmájának tisztítása során hasznos. Engedje átáramlani a hang erejét, fogadja be mélyena testébe, és a mélypiros szín, a föld elem erejét tapasztalja meg általa. A 7 nemes fém rezgése az életfa gyökeréig, a csontokig, fogainkig a stabil testtudatig juthat el.

Miből van, hogyan készül a hangtál?

Általában több fém ötvözetéből készülnek a hangtálak, de hagyományosnak csak a 7 fémből, kézzel készültek nevezhetőek. A nemesfémeket összekapcsolhatjuk a bolygókkal és bizonyos mentális, szellemi fogalmakkal.

Hatásukat felerősítik kézzel készült belevésett mantrákkal, szent szövegekkel.

arany: az életenergia, a tudat jelképe, bolygója a Nap. Naprendszerünkben minden és mindenki tőle kapja a fényét fizikailag és szellemi értelemben is. Örömtelivé lesz tőle az élet.

ezüst: jelképezi az időt, az előrehaladást, bolygója a Hold. Befolyásolja a lelki energiákat, a természeti és emberi ciklusokat.

higany: a szellem és test kapcsolatának jelképe, bolygója a Merkúr, kommunikáció, tudás, gondolkodás – szellemiség. Kommunikációjával összehoz, összekapcsol (isten-ember, élet-halál, stb).

ón: univerzális tudás. bolygója a Jupiter. Befolyásolja a misztikus kapcsolatokat, kozmikus látást.

ólom: az anyag, a matéria jelképe, bolygója a Szaturnusz, az összehúzódásra hat.

réz: a személyes szeretet, az egyéni vonzerő, bolygója a Vénusz, hatására az élőlények vonzzák a másik nemet.

vas: a lendületbe hozott energia szimbóluma, ami az egyén szándékától függően lehet teremtő és romboló is. Bolygója a Mars, hatására háború, harc keletkezik,de idetartozik a férfi nemzőerő is. A hódításhoz szükséges energiát adja.

Mi történik a hangfürdő során?

Tibeti hangtálak, gong, tingsha, óceándob, sámándob, koshi, esőbot, kalimba segít részt venni a hangutazáson. A hangfürdő egy relaxációs, terápiás hatású élmény, mely során nincs más dolgod, mint kényelmesen fekve, betakarózva átadod magad a rezgéseknek, hogy feltöltsenek gyógyító energiákkal test-lélek-szellem szinten. A hangok pozitív hatása mélyen ellazult állapotba juttat, mely állapotba könnyebben tudjuk elengedni mindazt, ami már nem szolgál bennünket.

A hang több szinten is hat. Mentálisan a hallható sprektumban közérzetünket javítja. A felhangok pedig, úgy, mint alfa, théta, delta hullámhosszon a tudatalattinkból felszabadítja az elraktározott sérelmeket. Minden hangfürdő más, mivel a tálak alkalmazásának módja tisztán intuitív aszerint, hogy a résztvevők éppen milyen energiákat igényelnek.

Miben segíthet a résztvevőknek egy hangfürdőn való részvétel?

csökkentheti a stresszt

elmélyítheti a pihenést

javíthatja az alvást

erősítheti az immunrendszert

kiegyensúlyozhatja a jobb- és bal agyféltekék működését

megváltoztathatja viselkedési, gondolkodási, érzelmi élet destruktív mintáit

tisztíthatja az energiacsatornákat

segíthet betegségből való gyógyulási folyamatokban, gyorsíthatja a folyamatot

növelheti a létfontosságú energiaáramlást, kreativitást, intuíciót, motivációt

aktivizálhatja a kiegyensúlyozott csakraműködést

eltávolíthatja a destruktív energiát az auramezőből

Végül pedig megbeszélhetjük a tapasztalatokat, megéléseket, kérdéseket.

Amit jó, ha hozol magaddal:

vizet, kényelmes ruhát, valamint a nyitottságodat és a kíváncsiságodat

takaró, polifoam, párna biztosított

Mire hat a kezelés?

stressz, rohanó életmód okozta feszültség oldására

izomzat lazítására

érrendszeri problémákra

nyaki, háti, deréktáji, ízületi fájdalmak enyhítésére, megszüntetésére

alhasi problémák, görcsök oldására

immunrendszer erősítésére

légzési problémákra

fejfájás megszüntetésére

salaktalanítás, méregtelenítés javítására

alvási nehézségekre

helyes elmélyülés (meditáció) megtapasztalására

tanulási nehézségekre

hiperaktivitásra

koncentrálóképesség javítására

szorongásos állapot enyhítésére

gyász és elengedés megsegítésére

Hírajánló
  • Ajándékutalvány

    Ajándékutalvány

    Ajándékutalványunkat megvásárolhatja személyesen szalonunkban, vagy online előre utalással bankszámlára. A …
  • Év végi ajándékok cégek, csoportok részére

    Év végi ajándékok cégek, csoportok részére

    Masszázsok különböző fajtájával támogathatja munkatársai egészségmegőrzését. A Samsara Masszázs Szalon …
  • Arc reflexológia, arcmasszázs

    Arc reflexológia, arcmasszázs

    Arcmasszázs (nem kozmetikai jellegű), arcreflexológia Az arcmasszázs csökkenti a feszültséget, …
  • TENS kezelés

    TENS kezelés

    Mi a TENS kezelés? A TENS kezelés már az első …
  • Életmódtábor a Balatonfelvidéken

    Életmódtábor a Balatonfelvidéken

    ( 8-10 fő részére ) Ha fontos az egészséged, kicsit …
  • Hangterápiás kezelés

    Hangterápiás kezelés

    Gyógyítás hangterápiával – pár misztikus hangszer, amely mély belső nyugalmat …
  • Mi is az a Tibeti hangtál masszázs?

    Mi is az a Tibeti hangtál masszázs?

    Megnyugvás, harmónia, kiegyensúlyozottság, fejlődés. Öntudat, kreativitás, motiváció. Elengedés – ellazulás. …
  • Relaxáló hangfürdő

    Relaxáló hangfürdő

    Adj egy kis időt magadnak, pihenj meg, engedd hogy a …

SAMSARA MASSZÁZS SZALON 8230 Balatonfüred, Arácsi u. 20. Bejelentkezés Paál Kata: +36 70 398 7809

 

BEJELENTKEZÉS IDŐPONTRA

Füred Masszázs | Motor: WP | Sablon: Netstilus | Kinézet: K@tilla | Tartalom: Paál Kata

Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Fontos azonban tudni, hogy ezek semmilyen adatot nem tárolnak illetve küldenek az oldal látogatóiról vagy böngészési szokásairól, csak is az oldal használatát segítik. Weboldalunk használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ha mégsem szeretné akkor az internetböngésző beállításainak megváltoztatásával a sütik küldése letiltható!

Adatkezelési tájékoztató

2000 - 2024 © Füred Masszázs